|
"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok,
és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát
beszennyezi, azt elveszti az Isten, mert az Isten temploma szent, és
az a templom ti vagytok."
1Kor 3,16-17
A Miskolci Ágostai Hitvallású Evangéikus Egyházközség rövid története
A reformáció tanai elég hamar elterjedtek Magyarországon, így a lutheri tanítás már 1530-ban termékeny talajra talált Miskolcon és környékén. A reformáció ideérkezése idején a város a Perényi család birtokai közé tartozott, Diósgyõrrel, Csabával és más borsodi falvakkal együtt. A város népessége, mind etnikumban, mind nyelvében szinte teljesen magyar volt. A Perényi család, hazánkban az elsõk között alkalmazta "cuius regio eius religi", azaz: akié a föld, azé a vallás elvét, függetlenül hagyva az 1523. és 1525. évi lutheránus-ellenes törvényeket. 1543-ban a város tanácsa Dévai Bíró Mátyást az akkor "Magyar Lutherként" ismert igehirdetõt hívta meg lelkészének. A város a XVI. szd. végén átmenetileg török uralom alá került. A török uralom megszűntével eltűnt a nemzetiségi és nyelvi egység is, mert a lakatlan területekre a földesúrral felvidéki birtokaikról német és szlovák evangélikusokat telepítettek Miskolcra és környékére. Ezt követõen az ellenreformáció komoly hitpróbát jelentett a lutheri hitvalláshoz ragaszkodók számára. Ezen az 1681. évi 26-os törvénycikk enyhített valamit, mely az arnóti egyházközséget az "articuláris" egyházközségek közé sorolta, minek alapján az articuláris, azaz jogcikkelyben meghatározott gyülekezetek az ország területén lelkészt alkalmazhattak, istentiszteletet tarthattak, valamint iskolát és templomot építhettek. Bár ezek a templomok nem épülhettek az út mellé és tornyuk sem lehetett. Ez magyarázza sok evangélikus templom mai udvari fekvését és késõbbi esetleges torony hozzáépítését. Ebben az idõben a miskolci hívek csak Arnóton gyakorolhatták vallásukat, miskolci leányegyházként. A leányegyházból önálló egyházzá való válását II. József 1781. évi Türelmi rendelete tette lehetõvé. Ezt követõen 1782. május 14-én Radvánszky Ferenc vezetésével küldöttség jelent meg Bécsben az uralkodónál és átnyújtotta az anyaegyház alapítására engedélyt kérõ folyamodványt. Az engedélyt 1783. augusztus 21-én adta ki a Helytartó Tanács.
Megalakulása
idején az egyházközségnek még nem volt temploma,
de már a megalakulás elsõ napján, 1783. október
9-én tervbe vettek a templom építését.
Elsõ lépésként elõször bérbe
vették, majd egy év múlva megvásárolták
a jelenlegi templomudvart a rajta talált épületekkel együtt.
A templom helyén eredetileg egy nagy faépület állott,
amelyet a gyülekezet-alapító õsök ideiglenes
imaháznak rendeztek be. Az ideiglenes imaházban tartották
meg az elsõ istentiszteletet, és ott iktatták be a gyülekezet
elsõ lelkészét 1783. november 30-án, advent elsõ
vasárnapján. Több mint öt évig ott tartották
az istentiszteleteket.
Az 1787.
június 7-én tartott közgyűlésen elfogadták
azt az alaptervet, amelyre késõbb a templom épült.
A terv készítõjének neve és kiléte
Ismeretlen.
1789. május 9-én ünnepélyesen elhelyezték
a templom alapkövét. Az építés azonban különféle
okok következtében több évre elhúzódott
és csak 1797-ben fejezõdött be. 1789-tõl 1797ig
a gyülekezetnek sem temploma, sem imaháza nem volt. Azt, hogy
ez alatt a nyolc év alatt hol tartották az istentiszteleteket,
- nem tudjuk.
Az 1797-re elkészült bizánci kereszt alakú templom azonban nem abban a kivitelezésben épült, ahogyan most á1l elõttünk. Méretei ugyan ma is az eredetiek /31 méter hosszú és 25 méter széles, de tornya és sekrestyéje nem volt mennyezete pedig boltozatok nélkül, deszkából készült. Három fakarzat és oltár is volt benne, de az is fából és abba volt beépítve a szószék. / A régi imaházban még nem volt oltár./ Az oltáron sem keresztet, sem gyertyatartót nem állítottak. A jelenlegi három bejárat már akkor is létezett. Padok lent és a karzatokon is voltak, de nem a mostaniak.
A templomot l797. október 29-én, Szentháromság utáni 20-ik vasárnapon szentelték fel nagyszámú helybeli és vendég hivõsereg jelenlétében. A gyülekezet fõfelügyelõje az építés és a felszentelés idején Radvánszky Ferenc, lelkésze Risz Pál, felügyelõje pedig Metzner Károly, maid Ambrózy János volt. Az oltáron látható évszám a templom felszentelésének évét mutatja.
Az új templom az első esztendőben orgonával még nem rendelkezett, de már e következő évben Radvánszky Ferenc főfelügyelő, az egyházközség nagy patrónusa egy nyolcváltozatú orgonát ajándékozott a gyülekezetnek. Ez az orgona volt használatban egészen 1845-ig. Áldozatos szeretetét megbecsülve, Radvánszky Ferencet gyülekezetünk, akit joggal lehet annak atyjának és egyik megalapítójának tekinteni, hitvesével együtt a templom nyugati falába temette el szeretett gyülekezete. Emléküket és érdemeiket a sírbolt felett elhelyezett márványtáblák feliratai őrzik és hirdetik a késői nemzedékek számára.
A gyülekezet-alapító és templomépítõ õsök közül még számosan megérték azt a nagy csapást, amely a hatalmas áldozatokkal felépített templomot 20 év múlva érte. 1817. július 20-án, a vasárnap délutáni istentisztelet alatt villám sújtott a templomba. Risz Pá1 lelkész éppen a szószéken imádkozott. A villámcsapás õt, valamint több hívet megsebesített. A templom tetõzete kigyulladt és teljesen leégett, a fából készült mennyezet elpusztult. Az oltár és néhány pad kivételével, melyeket kihordhattak, a templom egész felszerelése porrá égett, a tűz a puszta megperzselt salakon kívül mást nem hagyott meg. A gyülekezet újból templom nélkül maradt.
A hívek az egyházszeretet és az áldozatkészség nagyszerű példáit mutatták meg ebben a válságos idõszakban. Azonnal hozzáfogtak a templom újjáépítéséhez és azt három év alatt, 1820-ra be is fejezték. A korábbi, deszkából készült mennyezet-szerkezet helyett kõboltozatos mennyezetet építettek, a faoltár helyén kõoltárt emeltek. Hozzáfogtak a torony építéséhez is, de anyagi eszközök hiányában csak a templom-tetõzet magasságáig tudták felépíteni, a torony építését abba kellett hagyni. Ekkor készült a templom homlokzati fõbejárata felett az igen szép és figyelemreméltó erkélyes kiképzés, valamint az ízléses díszítésű empire-stílusú szószék. Ugyancsak 1820-ban épült a templom északnyugati beszögellésében a mai sekrestye. Belsõ bejárata az oltár, baloldalán van. Az építõ õsök itt helyezték el Luther arcképét, majd késõbb az irattárat és a szentségek kiszolgáltatásához szükséges kegyszereket.
A torony építését csak 1855-ben vették újra elõ, de a jó szándéknál tovább nem jutottak. 1862-ben Máday Károlynak, a gyülekezet akkori püspök-lelkészének és Furman Jánosnak, a gyülekezet felügyelõjének lelkes kezdeményezésére, a hívek újabb igen nagy áldozatvállalásával folytatták a torony építését, és 1865-ben befejezték. 1865. április 11-én felhúzták és elhelyezték a toronyban a híres westphaliai-bohumi harangöntõ üzemben készült három harangot, április 20-án pedig nagy ünnepséggel egybekötve felavatták a templom tornyát. Ezzel a gyülekezet 83 éves törekvése, több egymást követõ nemzedék gondja, örömre és reménysége vált valóra.
A torony órája 1867-ből való, Henszlman budai órásmester műve.
A templom és a torony tetõzetébent az évtizedek folyamán több alkalommal jelentõs károk keletkeztek, szélvihar és tűzvész sokszor megtépte, megszaggatta, vagy elpusztította. Nem egyszer volt baj a harangokkal is, melyeket a leszakadás veszélye is fenyegetett. Sokszor volt szükség a hívek áldozatkészségére és a hívek sohasem hagyták cserben egyházukat. Külsõ segítséget is többször kapott az egyházközség.
A templom falainak elemei festése és díszítése 1941-bõl valók.
Az oltárkép a legkiválóbb magyar történeti festõ, Székely Bertalan alkotása. A művész a képet 1899-ben a Nõegylet megrendelésére készítette. A kép a Gecsemáné kertben térdrehulló, imádkozó Jézust ábrázolja. A festmény egyik nagy érteke Jézus ruhájának a tónusa, a fekete és a barna szín páratlanul szép keveredése, ellentétben a szokásos ragyogóan fehér ruhákkal, amelyek a festõművészetben általában a dicsõséget sugározzák.
A jelenlegi tizennégy-változata orgona 1845-bõl való, Zimmermann lõcsei orgonamester műve. Megépítése óta néhányszor javításra, felújításra és átépítésre került. Legutóbbi átépítése 1974-ben Trajtler Gábor orgonaművész terveit dicséri.
Súlyosan
érintette gyülekezetünket az elsõ és második
világháború. Trianon következtében került
Miskolcra, az évszázadokra visszatekintõ eperjesi Jogakadémia,
Tanítóképzõ tanáraival együtt. A második
világháborút követõen egyházunk épületeinek
jelentõs részét 1949-el kezdõdõen államosították
és sokakat földönfutóvá tettek. Két
lakóépületét, a Hunyadi u. 8-10. számú
házakat is államosították. Csak a leválasztott
parókia épülete a templomudvarral maradt egyházi
tulajdonban. Ugyancsak nagy veszteség volt az értékes
könyvtár részbeni pusztulása. A több évszázadot
kiállt könyvek egy részét a megszálló
csapatok melegedés céljából elégették,
más része nyomtalanul eltűnt. A megmaradt néhány
ezer kötet jelenleg a valamikori tanácsterem, most gyülekezeti
terem üvegszekrényeiben van. Egyházunknak elemi és
gimnáziuma óta fontos a szakkönyvtára.1817 Ambrózy
János egyházfelügyelõnk 40 kötet adományoz
a gimnázium könyvtárára. 1825 Ambrózy Sámuel
orvos 435 kötet többnyire orvosi könyvet adományoz 1846
Máday Károly elemi isk. ig. szakkönyvtárat alapított.
Wallaszky Pál jolsvai fõesperes-lelkész hagyatékát
nekünk adományozzák, fõleg teológiai könyveket
tartalmaz. Gimnáziumunk egyik szobácskájában fekszenek
a könyvek, melyet Nagy Mihály rektor-professzor rendszerez. 1846-ban
templomtorony emeleti helyiségébe kerül. 1876 Árvai
Teöreök Sándor gimnáziumunk felügyelõje
(15 éven keresztül), 33 éven keresztül szolgált
egyházi tisztségekben, bíró és Borsod vármegye
árvaszékének elnöke 1876-ban meghal örökös
nélkül, könyvtárát Teöreök Vilma
örökölte, aki 1876.november 1-én a 3000 kötetes
könyvtárát az egyházközségre hagyta
és 6 db díszes könyvszekrényt is adományozott,
melyhez a gyülekezet még 5-öt hozzávásárolt.
1878-ban a tanácsteremben, Szántó János tanár
rendszerezi a 3000 kötetes állományt. Árvay Teöreök
Sándor arcképét Barabás Miklós festette.
1878. április 28-án a könyvtár ünnepélyesen
megnyílt a nagyközönség számára. 1889
és 1891 Jóny Tivadar, ügyvéd és földbirtokos
élete utolsó 18 évét Miskolcon töltötte
20.000 kötetes könyvtárát végrendeletileg egykori
iskolájának, a késmárki ev. Fõgimnáziumnak
adományozta azzal, hogy a duplumok vagy amelyek Késmárkon
megvannak ide kerüljenek, így még 3000 kötet került
hozzánk, azaz közel 11.000 kötetet számlálunk.
Késõbb a könyvtár és olvasó szétválasztására
történnek lépések, melyek sikertelenek. I.világháború
kapcsán a könyvtárunk megszűnt nyilvános lenni.
A háború nem okozott benne károkat. Ekkor Zelenka Pál
lelkész és Gebe Endre katalógizál. A II.világháborúban
a könyvtár kórházi célokat szolgált,
sok könyv a tűz és brutalitás martaléka lett.
1950-ben Smid István Lehel lelkész, nyíregyházi
vallástanár nyári szünetben kartonoz és rendez.
Várhegyi Miklós, majd lánya Várhegyi Judit fejezték
be a katalógizálást. Könyvtárunkat a mai
napig gyülekezetünk hűségesen õrizte, még
az elnyomás évtizedeiben. Ekkor egyházunk népét
megfélemlítették, és tudatosan próbálták
eltávolítani az egyház közelébõl.
Értékeinket meggyalázták, híveink megmaradt
részét megbélyegezték. Az áldott munkát
végzõ diakonissza intézményt megszüntették,
szétszórták. 1950-ben elõzetes zaklatások
után feloszlatták az Evangélikus Nõegyletet, vagyonát
át kellett adnia az MNDSZ-nek. Ugyancsak ebben az évben bekövetkezett
néhány olyan intézkedés, amely a gyülekezeti
alkalmak visszaszorítására irányult. Ilyen volt
például a fogházi szolgálat leállítása.
Megszűnt az Evangélikus Diákszövetség és
a Luther Szövetség is.
Az oktatási intézmények elvesztése gyülekezetünket
fájón érintette, mivel ez a tanulóifjúság
lelki ápolásától való elszakadást
jelentette. Folyamatosan szüntették meg az iskolákban a
hitoktatást, megnehezítve ezzel a lelkészek megélhetését
is.
Két lelkésze távozása után megnövekedett feladatokat Duszik Lajos fõesperes és dr. Weiszer Elek látták el, idõközönként nyugdíjas szolgatársak segítségét kérték.
1950. július 1-jén megdöbbentõ esemény történt. Duszik Lajos fõesperes, gyülekezetünk megbecsült és tisztelt lelkésze 33 év szolgálat után lemondott állásáról, nyugdíjazását kérte. A gyülekezet tisztában volt vele, hogy ezt az államvezetés kezdeményezte, dr. Vetõ Lajos püspökön keresztül. Duszik Lajost tehát kényszerbõl állították félre.
Az egyházközség tanácsa a fennálló válsághelyzet megoldására lépéseket tett, meghívta lelkésznek dr. Vetõ Lajos püspököt, ez egyben Miskolc püspöki székhellyé válását jelentette volna. Vetõ Lajos a gyülekezet meghívását nem fogadta el.
Egyházközségünk 1951 júniusában Duszik Lajos korábbi segédlelkészét, dr. Weiszer Elek vallástanár-lelkészt választotta meg, aki 1933. óta példás hűséggel, mély hitbõl fakadó meggyõzõdéssel nevelte a város ifjúságát. Az új felügyelõ Király Lajos ny. erdõmérnök lett. Ezek után helyreállt a nyugalom, lehetõség nyílt a sok feladat elvégésére.
A fennálló társadalmi rendszer is megtette a magáét. Az emberek többsége félelemben élt, vallásának, hitének gyakorlása súlyos következményekkel járhatott (munkahelyi elbocsátások stb.)
Némi reményre az 1956-os forradalom adott okot, amikor is az emberek életük jobbra forduását várták. Megindult újra a hitoktatás, a fiatal generáció összetartásában segítségére volt a gyülekezet lelkészének dr. Bodrog Miklós, aki rövid ideig segédlelkészként szolgált közöttünk.
A reménységgel teli idő nagyon rövid ideig tartott. 1956. Vívmányaiból nem sok maradt. Újra megfigyelés alatt álltak a munkavállalók, így gyermekeiket sem megkereszteltetni, sem hitoktatásra járatni vagy konfirmációban részesíttetni nem merték. Sajnos, ez a későbbi években felnőtt generációkon meg is látszott.
A személyi kultusz sötét évei után, dr. Káldy Zoltánnak a déli egyházkerület püspökévé választását követõen egyházunk is egyfajta úton (diakóniai teológia) haladhatott tovább.
1963. február 22-én elhunyt Duszik Lajos fõesperes, aki nyugdíjba vonulása után is végzett kisegítõ lelkészi szolgálatot. Szeretett és tisztelt lelkészünket nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára a mindszenti evangélikus temetõbe. Áldott legyen emléke.
Sajnos, gyülekezetünket újabb szomorú esemény kavarta fel. Dr. Weiszer Eleket 1964. június 14-i hatállyal közegyházi érdekbõl Kisvárdára helyezték át, majd felajánlották számára a hernádvécsei lelkészi állást. Dr. Weiszer Elek a felkínált lehetõségeket nem fogadta el, elhagyta hivatását, és világi állásban helyezkedett el. Megalázottsága 1986-ban bekövetkezett haláláig tartott.
Átmenetileg Turmezei Sándor hernádvécsei lelkész kapott megbízást gyülekezetünk gondozására. Mivel az akkori presbitérium lemondott lelkészválasztói jogáról, dr. Vetõ Lajos élve törvényileg biztosított jogával, dr. Fabinyi Tibor csöglei lelkipásztort nevezte ki a miskolci gyülekezet vezetésére. A világi felügyelõ Várnay Ernõ lett, és a presbitérium is megújult.
Dr. Fabinyi Tibor miskolci szolgálata 1967 õszéig tartott. 1967. szeptember 1-jei hatállyal meghívták a Teológiai Akadémia egyháztörténeti tanszékére. Arra az idõre, amíg a gyülekezet nem választott új lelkészt, átmenetileg Szebik Imre komáromi lelkész kapott helyettes-lelkészi szolgálatra püspöki megbízást. Õ segédlelkészként már szolgált gyülekezetünkben, és felesége révén kötõdött a városhoz.
1968. szeptember 22-én az egyházközség közgyűlése egyhangúlag, Szebik Imrét hívta meg lelkészének.
Szebik Imrének mintegy két évtizedes miskolci lelkészi munkájában hűséges segítõtársai voltak a gyülekezeti felügyelõk. A megnövekedett és kizárólagosan lelkészi munkák elvégzésére az addig segédlelkészként szolgáló Veczán Pált választotta másodlelkésszé a miskolci gyülekezet 1972-ben.
1976-ban Veczán Pál másodlelkészt a diósgyõri gyülekezet lelkészévé választotta. Utóda Balicza Iván segédlelkész lett, akit 1978-ban választottak meg másodlelkésznek. Õ 1979 õszén távozott Miskolcról, a salgótarjáni gyülekezet meghívására.
Gyülekezetünk nyitott volt más egyházak felé, az ökumené jegyében. Tartotta a kapcsolatot más országok testvérgyülekezeteivel is.
1983-ban gyülekezetünk nagy ünnepre készült. Október 9-én ünnepelte fennállásának 200 éves évfordulóját. Ez alkalomból az ünnepi istentisztelet szolgálatát dr. Káldy Zoltán püspök-elnök látta el a zsúfolásig megtelt templomban. A délutáni szeretetvendégségen is õ tartott elõadást. Ezen az ünnepen mutatták be Szebik Imre - Várhegyi Miklós: A Miskolci Evangélikus Egyházközség története 1783-1983 c. könyvét, amelyhez dr. Fabinyi Tibor írt meleghangú elõszót. Az ünnephez csatlakozva kis kiállítás nyílt a gyülekezetben található könyvekbõl, fényképekbõl és egyéb értékekbõl.
1985-ben gyülekezetünkben is változások történtek. A budavári, Bécsi kapu téri gyülekezet Szebik Imrét hívta meg lelkészének. Ez a tény gyülekezetünket új gond elé állította, az utódlás miatt. A választás Sárkány Tibor hartai esperes-helyettes-lelkészre és feleségére, Sárkányné Horváth Erzsébetre, Csengõd-Páhi-Kaskantyú lelkészére esett, akik 1985 júliusában foglalták el miskolci állomáshelyüket. 1985 õszén egyházmegyénk gyülekezetei egyhangúan Sárkány Tibort választották meg esperessé, aki 1997 szeptemberéig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a tisztet. Az 1989-es rendszerváltás után sok áldott eseménynek, alkalomnak lehettünk részesei: hittanórák, gyermek-bibliaórák, nagyobb létszámú konfirmandus csoportok. A konfirmandusokból rendszeresen ifjúsági órákra járó lelkes kis csapat kovácsolódott össze.
Testvérkapcsolatba kerültünk Brassó, a finnországi Tampere, a németországi Stollberg gyülekezeteivel. Ezekkel kölcsönös látogatásra került sor több alkalommal.
Az elmúlt 20. század utolsó évtizedében beruházások sorozatával büszkélkedhet egyházközségünk. 1994-ben felújíttattuk harangjainkat, a finn testvérgyülekezet segítségével eredeti Lanhof motor került orgonánkba. Sor került az ifjúsági terem és a pénztárszoba teljes felújítására, amelyben parkettázás, átvakolás, a vizesedés megszüntetése szerepelt.
Megvalósult a templom tetõszerkezetének teljes átépítése, gerendázattal, bádogos munkákkal együtt. Új fedése műemlék bramack cseréppel történt.
1997-ben Sárkány Tibor és felesége nyugdíjba vonult. A közgyűlés Sándor Frigyes és Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi vanyarci lelkészeket hívta meg a gyülekezet élére. Ezzel együtt komoly felújítást törtönta lelkészlakásban. Beiktatásuk 1997. szeptember 6-án volt.
1997. október utolsó vasárnapján ünnepeltük templomunk 200 éves fennállását. Ennek kapcsán a közgyűlés határozatot hozott: ezen túl, minden év októberének utolsó vasárnapja templomszentelési emlékünnep legyen.
Az eltelt öt évben felújítottuk temetõnk ravatalozóját, gondnoki lakását és kerítésének egy részét. A parókia épületében kicseréltük az elavult villany- és vízrendszereket. Felújítottuk a lelkészi és gondnoki hivatalt. Bõvítettük az egyházfi lakást. Teljes felújítást végeztünk a segédlelkészi lakásban. Az épület jelentõs részében kicseréltük az elkorhadt nyílászárókat és kõporoztuk a parókia utcai homlokzatát 2001 karácsonyán felszenteltük a pincében újonnan kialakított gyermek és ifjúsági termet. Lelkészeink és gyülekezetünk nem kis áldozatkészségének köszönhetõen az épületek további felújítása mellett sikerült visszakapnunk ingatlanaink egy részét. Így indulhatott el 2001 őszével Egyházkerületünk fenntartásában az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola. Terveink között szerepel a templom háta mögötti (visszakapott) épületben evangélikus óvoda és idõsek napközijének kialakítása. A továbbiakban egy általános iskola indításával egy teljes oktatási rendszer felépítése mely a kisgyermekkortól az érettségiig elkísérné gyermekinket, és támaszt nyújtana idõs korú testvéreinknek. Gyülekezetünk hõ vágya, temploma vizesedésének megszüntetése és teljes felújítása, melyhez hamarosan szeretne hozzákezdeni, még akkor is, ha erre csak hite nyújt teljes fedezetet a reáháruló költségekkel szemben.
Végül
visszatérve gyülekezettörténetünk vezérigéjéhez:
"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten
Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát beszennyezi, azt
elveszti az Isten, mert az Isten temploma szent, és az a templom ti
vagytok."
Az eltelt közel 400 esztendõben sok támadás érte egyházunkat és népét. Megpróbálták beszennyezni, lerombolni, meggyalázni azt, ami számunkra szent. Mindazok, akik Isten népe ellen harcoltak, újra és újra elbuktak s elvesztette õket az Isten. Az Isten egyháza áll és állni is fog, hirdetve Isten dicsõségét és kegyelmes szeretetét. Úgy amint evangélikus himnuszunkban is énekelve valljuk:
"Az ige kõszálként megáll, megszégyenül, ki bántja. Velünk az Úr táborba száll, Szentlelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, hitvest, gyermeket: Mind elvehetik, mit ér ez õnekik! Mienk a menny örökre."
EÉ 254/4
200 éves a miskolci evangélikus templom
(forrás: Csobogó magazin, 1997. december; I.évfolyam 6.szám)
Megalakulása
idején az egyház községnek még nem volt temploma, de már a megalakulás elsõ
napján, 1783. október 9-én tervbe vették a templomépítést. Elsõ
lépesként elõször bérbe vették, majd egy év múlva megvásárolták
a jelenlegi templomudvart a rajta talált épületekkel együtt.
A templom helyén eredetileg egy nagy faépület állott, amelyet a gyülekezetalapító
õsök ideiglenes imaháznak rendeztek be. Ott tartották meg az elsõ
istentiszteletet, és ott iktatták be a gyülekezet elsõ lelkészét 1783.
november 30-án, Advent elsõ vasárnapján. több, mint öt évig ott tartották
az istentiszteleteket.
Az 1789. június 7-én tartott közgyűlésen elfogadták azt az alaptervet, amelyre később a templom épült. A terv készítőjének neve és kiléte ismeretlen. 1789 május 9-én ünnepélyesen elhelyezték a templom alapkövét. Az építés azonban különböző okok következtében elhúzódott, és csak 1797-ben fejeződött be. 1789-től 1797-ig a gyülekezetnek nem volt temploma, sem imaháza. Azt, hogy ez idő alatt hol tartották az istentiszteleteket, nem tudjuk.
Az 1797-re elkészült bizánci kereszt alakú templom azonban nem abban a kivitelezésben épült, ahogy most áll előttünk. Méretei ugyan ma is az eredetiek (31 méter hosszú és 25 méter széles), de tornya és sekrestyéje nem volt, mennyezete pedig boltozatok nélkül, deszkából készült. Három fakarzat és oltár is volt benne, de az is fából, és abba volt beépítve a szószék. A templomot 1797 október 29-én, Szentháromság utáni 20. vasárnapon szentelték fel nagyszámú helybeli és vendég hívősereg jelenlétében. A gyülekezet főfelügyelője az építés és a felszentelés idején Radvánszky Ferenc, lelkésze Risz Pál, felügyelője pedig Metzner Károly, majd Ambrózy János volt. az oltáron látható évszám a templom felszentelésének évét mutatja. A felszentelést követő évben Radvánszky Ferenc főfelügyelő, az egyházközség nagy patrónusa egy nyolcváltozatú orgonát ajándékozott a gyülekezetnek. Ez az orgona volt használatban egészen 1845-ig.
Az 1817-1820 között emelt templom az 1865-re elkészült toronnyal
Templombelső 1820-ból a szószékkel és az oltárra
A gyülekezetalapító és templomépítő ősök közül még számosan megélték azt a nagy csapást, amely a hatalmas áldozatokkal felépített templomot 20 év- múlva elérte, 1817. július 20-án, a vasárnap délutáni istentisztelet alatt villám sújtott a templomba. Risz Pál lelkész éppen a szószéken imádkozott. A villámcsapás őt, valamint több hívét megsebesítette. A templom tetőzete kigyulladt, és teljesen leégett, a fából készült mennyezet elpusztult. Az oltár és néhány pad kivételével, amelyeket kihordtak, a templom egész felszerelése porrá égett, a tűz a puszta megperzselt falakon kívül mást nem hagyott meg. A gyülekezet újból templom nélkül maradt.
Az 1820-ban készült szószék alsó része
A hívek azonnal hozzáfogtak a templom újjáépítéséhez, és azt három év alatt, 1820-ra be is fejezték. A korábbi, deszkából készült mennyezetszerkezet helyett kőboltozatos mennyezetet építettek, a faoltár helyén kőoltárt emeltek. Hozzáfogtak a torony építéséhez is, de anyagi eszközök hiányában csak a templom tetőzetének magasságáig tudták felépíteni; a torony építését abba kellett hagyni.
Ekkor készült a templom homlokzati fõbejárata felett az igen szép és figyelemre méltó erkélyes kiképzés, valamint az ízléses díszítésű empire stílusú szószék. 1862-ben folytatták a torony építését, és 1865-ben befejezték. 1865. április 11-én felhúzták és elhelyezték a toronyban a híres wesphaliai-bohumi harangöntõ üzemben készült három harangot, április 20-án pedig nagy ünnepséggel egybekötve felavatták a templom tornyát. A torony órája 1867-bõl való, Henszlman budai órásmester műve. A templom falainak jelenlegi festése és díszítése 1941-bõl való, az oltárkép a legkiválóbb magyar történeti festõ, Székely Bertalan alkotása. A művész a képet 1899-ben a Nõegylet megrendelésére készítette.
Az oltárkép
Székely Bertalan festőművész legismertebb művei a magyar történelem drámai szituációit örökítették meg. Ilyen Az egri nők, a Dobozi, az V. László és Cillei vagy a Thököly búcsúja című, a történelmi könyvekből is jól ismert alkotásai. Olajképein generációk nevelkedtek, hiszen művein a magyar történelem fontos eseményeit ábrázolta, nem egyszerű illusztrációként, hanem hazafias érzületein koncipiált filozófiai vonatkozásokkal. A századforduló táján végre a tehetségének megfelelő monumentális munkákhoz jutott: ide sorolható a budavári Mátyás-templom freskósorozata, vagy a kecskeméti városházán látható Vérszerződés.
Székely Bertalan 1897-ben alkotott képe,
Krisztus az Olajfák hegyén (klasszicista)
Az említett falképeken kívül vallásos tárgyú képet ritkán festett. Talán ebben közrejátszott evangélikus hite is, a megrendelők ritkán adtak neki templomi oltárképre szóló megbízást Éppen ezért örvendetes, hogy a múlt század végén renovált miskolci evangélikus templom kuratóriuma felkérte egy nagyméretű oltárkép festésére. Ez a mű az Olajfák hegyén a halál gondolatával viaskodó Jézust ábrázolja. Az egyalakos kompozíció térdelő helyzetben ábrázolja a Megváltót: arckifejezése a rá váró gyötrelmekről vall. A riadtságot éppúgy kifejezi, mint Jézus akaratát, hogy elvégezze a kereszthalál útján való megváltás munkáját. Székely magányos Krisztusa a méltóság, a belenyugvás és a hősiesség gondolatait ébreszti a nézőben. Az ő Jézusa megfelel a Székely korábbi festményein megfogalmazott hősi ideálnak. Sőt, az ábrázolt szenvedésének átélésével, lelkierejének kiteljesítésével felülmúlja minden korábbi alkotását. Sajnálatos, hogy ez a drámai erejű mű nem közismert, nem szerepel a mesterről írott monográfiákban sem.
dr.
Prof. Végvári Lajos
művészettörténész