Evangélikus Naptár 2006.
Bibliatanulmány
Novotny Dániel


Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod. (Zsolt 65,10a)

Talán azon – tudtommal legalábbis – kevés ember közé tartozom, akik legkedvesebb évszaka az ősz. Ilyenkor varázslatosak a szinek, titokzatosak a fények, zavarosak az illatok, az elmúlt kánikulákat felfrissítő csípős hajnali levegőbe belevegyül a megkezdődő bomlás és elmúlás fanyar szaga. A szüretek zömének vége, a fagy még csak kacsingat, de itt az alkalom a levélsöprésre, gereblyézésre. Szeretek gereblyézni. Olyan mintha magam is kicsit belefolynék  a természet eme különös átalakulásába.

A 65. zsoltár (legalább) két ének egymás után, a 2-9. versek alkotta rész az Isten nagyságát dicséri, a 10-14. pedig egy igazi tavaszi, termékenységet magasztaló ének. Ez utőbbi a legősibb istentapasztalat, a teremtő Istennel való találkozás, az élet előtörésének, a feltámadás titkának varázsa. „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, aztán alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.” (Mk 4, 26-27) A titok az élet titka, az élet pedig Isten léte maga...

Mindkét 65. zsoltár beli éneket összeköti a világról és az emberről gondot viselő Isten gondolata. Igeversünk a második ének kezdő sora, a hóolvadás és sarjadó rügyek képét festi elénk. Az októberi levélgereblyézés és a természet tavaszi újraéledése iránti csodálat két kis pont egy végeláthatatlan íven, az évszakok körforgásában. A reggeli avargereblyézés közben arra gondolok, hogy ez a zsoltár többet akar mondani, még annál is, hogy az Úr hogyan tartja fent a természetet, vagy akár hogy hogyan lát el minket táplálékkal. Ez az ének arról beszél, hogy Isten milyen módon van jelen a világban...

Azt hiszem, görcsösen és elkeseredetten vágyunk szilárd, biztos pontokra az életben, olyan inercia rendszerekre, amikhez mindent igazíthatunk. Szerintem hitéletünk, keresztyén gondolkodásunk sem mentes attól, hogy rögzített, stabil pontokhoz ragaszkodjunk, sőt ilyeneket kreáljunk magunknak. Mindenféle változást nagyon nehezen viselünk. Pedig mintha pont ebben a folyamatos változásban rejtőzne az Isten...

Kicsit rátámaszkodom a gereblyére és a mozdulatlan avarszőnyeget szemlélem, ami pár másodpercenként egy-egy új, aranyló levéllel gazdagodik. „Gondoskodsz a földröl.” A föld rendben van, betakarózik. Na ez aztán a nyugalom, most aztán tényleg nem történik semmi. Vagy mégis... Hm... Hogy is van ezzel az ősszel? Lelassul a vegetáció, az élet maga. Három tényező okozza ezt: az átlaghőmérséklet drasztikus és folyamatos csökkenése; a napos órák csökkenő mennyisége és a napsugarak beesési szögének csökkenése; illetve harmadrészt a felvehető nedvesség mennyiségének lezuhanáza, ami állítólag az igazi kulcs tényezője az ősznek. Érdekes módon ilyenkor mégis feldúsúlnak bizonyos enzimek, átalakulnak az ozmotikus tevékenységek. A biológia mindenesetre azt állítja, hogy ebben a nyugis időszakban is fontos dolgok történnek, ténylegesen történnek, az elmúlás álarca mögött pont az életbenmaradás, az élet zuborog a maga változékony, de mégis folyamatos voltában.

És persze jön majd a „megöntözöd”, amikor a hő, a fény és legfőképpen a nedvesség a lappangó folyamatokat sokkal látványosabb módon, a zöld százféle és a virágok sokezer árnyalatába öltözteti. A tavasz kacsingató mosolya nem újjászületés a halálból vagy a nagy semmiből, hanem a lappangó és enzimekbe rejtett életerő diadala.

A zizegő avar színkavalkádja az élet – igen, az örök élet – valami végtelen dinamizmusába von engem is. Egészen beleszédülök abba, hogy része lehetek én is ennek a mennyei folyamatnak. Egy olyan világnak, ahol van értelme az évszakok folyásának, a tegnapnak és a holnapnak, a hálának és a reménynek, a kérdéseknek és kiváncsiságnak, a mélységeknek és a megharcolt válaszoknak. Ahol Istenbe kapaszkodva valami végtelenül dinamikus sodrás részévé válhatok, ahol fontos vagyok a számára és Ő fontos a számomra, ahol az Úr „nagyon meggazdagít”, mert érdeklik a kérdéseim, amikre megszámolhatatlan színű válaszokat ad, amiket talán pont olyan levelekben írt meg, amiket épp az előbb gereblyéztem egy halomba...